LÉGY EMBER, ez a cél - légy magyar, ez a legjobb eszköz. Ez a mondat azon legfőbb elv, mely alá helyezem minden politikai felfogásom, minden elhatározásom, minden működésem; azon elv, melyből kiindulva határozom meg jelentőségét, értékét mindazon eseményeknek és viszonyoknak, melyek hazámra, nemzetemre befolyással vannak, s melyek eszközlik, hogy nemzetem az összes emberiségben neki jutott helyzetét és szerepét kellőleg betölthesse.
Magyar vagyok, s e gondolattal elválhatlan kapcsolatban azon szent meggyőződésben élek, hogy bennem mint magyarban oly sajátságok, annyi erő és képesség rejlik, hogy mint ilyen, leginkább közelíthetem meg az ember azon kifejezését, melyet a gondviselés magyar nemzetiségemben magának célul tűzött ki.
Nemzetiségemben oly eszközöket látok kezeim közé letéve, melyekkel legbiztosabban közelíthetem meg ember lenni; oly eszközöket, melyekkel az illő méltóságot legigazságosabban nyerhetem el, s melyek által tehetségeimet leghatályosabban fejthetem ki; oly eszközöket, melyekről lemondani annyi volna, mint megtagadni emberségemet, elárulni önmagamat, megbénítani, láncra verni a gondviseléstől nekem adott szabad akaratot, bemocskolni az isteni szellemet, mely különbözővé teszen azon sártömegtől, melyet kénye-kedve szerint alakíthat minden kóbor lélek.
Magyar vagyok, ez politikai s társaséleti hitvallásom. Büszke vagyok nemzetem nagy erényeire, s nem szégyellem osztozni még hibáiban is. Vajha méltó fia lehetnék nemzetemnek!

Deák Farkas
(1861)

Kedves Olvasóm!

Nyilván felmerült Benned is ez a kérdés, -már ha megengeded a pertu használatát ily zsenge ismeretségünk ellenére-, s gondban vagyok, hogy nekem kéne ezt megválaszolnom.

Egyfelől, a "glosszárium" amolyan szójegyzékféle, akként ismeretes a kifejezés. Mindez a blogoszféra talajába ültetve... meglátjuk, mivé lesz, ha közösen gondozzuk. Azt elmondom szívesen, mi gondolati magja az egésznek, csak hogy legyen végre egy pont, honnan elindulhatunk.

Szavak. Beszédünk, leírt gondolataink építőkockái, hordozván jelentést, mit általuk kívánunk embertársunkhoz eljuttatni. Bűvölnek szépségükkel, erejükkel, hasznos létükkel, gyógyírként simogatnak, ha jó szándékból kapnak szárnyra. Jobb esetben. Rosszabb esetben, elbeszélünk egymás mellett, s csak pattognak, mint esőcseppek ruganyos felületről. Bántóan, karcosan belemarnak sebbe, megítélnek, földre sújtanak irgalmatlan hévvel. Ezt látom, ezt hallom, s szomorúságom, hogy így van. De jó példa is egyre több, reményem, hogy érik az emberekben valami, mit nem tudok jobban jellemezni, mint: igény az őszinte, egyenes beszédre. Hogy meghallgassuk egymást, igazán. Erre lenne találkahelyszín eme kicsiny blog is. Nem ígérhetek válaszokat, mert tán nem lelünk együtt sem, de a kérdés mindig nyitott lesz, s én is igyekszem úgy viseltetni, érdeklődéssel várva megannyi véleményt.

Ennyit kérek csupán, mindenkitől: udvarias, figyelmes jelenlétet és beszédet, egymás kölcsönös megtisztelését, felebaráti szívvel!